Lilahagymás tortácskák


Kezdhettem volna valami extrább recepttel is az újévet, de nem volt hozzá humorom. Tegnap délben, amikor kitámolyogtam az ágyból, nagy lendülettel nekiálltam lilahagyma lekvárt főzni, de a lendület hamar távozott, foglaltam inkább asztalt a 67-be, hogy megkoronázzuk az év első napjának estéjét valami csodás vacsorával. Ez sikerült is, ennek az étteremnek a konyhájában eddig még sosem csalódtam. Zöldborsókrémlevest ettem, majd főételnek argentin angus bélszínt közepesen átsütve, vargányás burgonyapürével, s végül desszertnek valrhona csokoládé tortát választottam házi gyümölcsfagylalttal. Az elismerő szavakat már megkapta korábban az étterem, így erről többet nem is írnék :)


A lilahagyma lekvár viszont ott várta a befőttesüvegben, hogy történjen vele valami. Kaptam néhány tippet a facebookon, de igazából volt nekem elképzelésem, hogy mi is legyen belőle pontosan. Volt a hűtőben leveles tészta, így nagyon mini torták akarództak belőle készülni. Eléggé jó választásnak tűnt, a tökéletes jelzőt viszont csak akkor tudtam volna ráaggatni, ha a leveles tésztát én készítem - ahogy itt is tettem - és ha nem felejtem el kivajazni a formákat. Ezek az ízeken nem rontottak és az a lényeg, hogy nagyon finom.


A sok húsos fogás után kimondottan jól esett ez a vega kaja. Finom melegen és hidegen is, kínálhatjuk előételként, vagy akár önmagában uzsonnára stb. Mi ebédre ettük. 

Hozzávalók:

  • 1 cs. élesztős leveles tészta
  • 20 dkg lilahagyma
  • kevés olívaolaj
  • 2 ek. cukor (cukor helyett mézet is használhatunk)
  • 4-5 ek. balzsamecet
  • 4-5 ek. száraz vörösbor
  • 1 db chili
  • tengeri só
  • frissen őrölt bors
  • 1 marék aszalt vörösáfonya
  • kevés sajt
  • vaj


Elkészítés:

  • A lilahagymát vékony szeletekre vágom.
  • Egy serpenyőbe öntöm az olajat, beleszórom a nádcukrot és karamellizálom.
  • Hozzáadom a lilahagymát, a vékony karikákra vágott chilit (ekkor megkeményedik a karamell, de vissza fog olvadni, amint a hagyma is átmelegszik) és megpárolom őket.
  • Amikor a hagyma összeesett, hozzáadom a balzsamecetet, a vörösbort, a finomra vágott aszalt vörösáfonyát, sózom, borsozom és lekvár állagúra főzöm az egészet (kb. 15-20 perc)
  • A leveles tésztát hat részre osztom, majd kivajazott mini pite/tortaformákba nyomkodom őket. 
  • Beléjük kanalazom a hagymalekvárt megszórom a tetejüket sajttal (én négyet érlelt juhsajttal szórtam meg, de még jobb valami frissebb, lágyabb fajta, kettőt pedig bavaria blu sajttal) és 180°-ra előmelegített sütőben 18-20 perc alatt készre sütöm őket.


Megjegyzések

  1. Most egy jó darabig csak gyönyörködni jövök a képeidbe, itt a diéta ideje :(
    Gyönyörűek a fotóid! Nagyon tetszik a saját stílusod!
    Zsófi

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, nagyon jól esik!

    Ó a diétát már én is tervezem egy ideje, remélhetőleg majd egyszer rászánom magam és akkor olyan receptek lesznek közzé téve a blogon :)

    VálaszTörlés
  3. De jó kis recept. Szerintem nagyon jó évkezdő étel! :)

    VálaszTörlés
  4. Ismételt kérdés:
    fotóstanfolyam? Szívesen jelentkeznék :)
    Anna Zsófia :)

    VálaszTörlés
  5. Á, ahhoz én még kevés vagyok! És ezt nem szerénykedésből írom. Nekem is van még mit tanulnom, nagyképűség lenne másokat tanítanom. Tippeket tudok adni, de tanítani azt nem :)

    VálaszTörlés
  6. Óóóó, nekem kiváló :) A nászutunkról szeretnék emlékezetes fotókat készíteni (ha már objektívet hozott a meglepetés Jézuska) :D
    Valóban le a kalappal a fejlődésed előtt. Őstehetség.

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű képek és ez a macska fenséges

    VálaszTörlés
  8. Reni!
    Nagyon szeretem a blogodat, a képeidet pedig külön öröm nézegetni, egy apró megjegyzésem lenne csak (nem ehhez a poszthoz) hogy lehet csak nekem szúr szemet és a világon én vagyok az egyedüli ember aki nem szereti az édességet, de sokkal jobban örülnék több hús és tésztareceptnek, mivel eddig is sok tippet ,,loptam" tőled, csak mostanában kevesebbet tudok a sok süti miatt:)
    Remélem nem veszed ezt kötekedésnek, ha így marad akkor is imádni fogom a blogodat.
    További sok sikert a bloghoz és a fotózáshoz!
    Kitti

    VálaszTörlés
  9. Zsófi, köszönöm! Milyen obit hozott a Jézuska?

    Bianka, köszönjük :)))

    Kitti, köszönöm szépen. Hú, valóban sok sütemény volt mostanság, de az is tény, hogy nem eszünk olyan nagyon sok húst. Tésztaételekből meg egy-két szokásos készült, ami már fenn van a blogon. Karácsonykor volt itthon többféle hús is, de sajnos egyiket sem fotóztam le, így ezek nem kerültek fel. Dehogy veszem kötekedésnek!
    Igyekszem majd több normális kajával jelentkezni az évben, több lesz rá az időm... és... sokat fogok ételekkel foglalkozni.... ;)

    VálaszTörlés
  10. Ugye nem baj, hogy most nem az ételek kötötték le a figyelmemet...hanem.....ez a csodálatos...valaki a CICÁD!!!
    Nem vagyok fanatikus de nagy macskarajongó igen és Ő az egyik legszebb, akit csak láthattam eddig!
    Csodálatos de milyen lehet a valóságban????
    Lehet, hogy van róla a blogon bejegyzés, de hogy hívják, mennyi idős és még ha nem fárasztalak vele, bármi mást is írj róla,köszi.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése