Piadina borjú hátszínnel


Sosem gondoltam volna, hogy rákapok az itthoni steaksütésre. Na jó, az enyhe túlzás, hogy rákaptam, mert kb. negyedévente (vagy még annyiszor sem) készül, de azért ez mégiscsak több, mint régen. Na jó, az is ritkaság, ha  Fehérváron olyan húst tudok venni, amiből steak-et merek sütni. Nem mintha hússzakértő lennék, de eddig azért bejöttek a megérzéseim, mert nem a szakértelmemnek köszönhető az biztos. Mármint a jó hús felismerése, a steak sütése már zsigerből megy, szerencsére kitapasztaltam, hogy mi közepesen átsütve szeretjük és sikerül is mindig így megsütnöm. 



Régen túlmisztifikáltam ezt a dolgot, sosem gondoltam volna, hogy rózsaszín húsokat fogok ennyi és lám.... így eszem a bárányt, a kacsamellet, a szüzet, a hátszínt, a bélszínt... Amikor fiatalkoromban (haha) egy-egy filmben hallottam a "félig átsütve", illetve a "véresen" kifejezéseket, a gyomrom felfordult. Csupán azért, mert nem tudtam milyen. Jó, az is valószínű, hogy ehhez kicsit "érni" is kell, mert ha anya 10 éves koromban elém rakott volna egy véres steaket, sikítógörcsöt kapva rohantam volna ki a konyhából. Finnyás voltam. Nagyon.... pedig lett volna rá számtalan lehetőségem, hogy újabb és újabb ízekkel barátkozzak, de én makacsul ellenálltam. Nehéz dolga lehetett velem drága anyának. Na majd ha nekem is lesz kölköm, megtudom... :)

A piadina receptje Gabától származik.

Piadina

Hozzávalók 8 db-hoz:
  • 50 dkg rétesliszt
  • 10 dkg sertészsír
  • 1 tk. só
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 1,5 dl víz


Elkészítés:
  • A lisztet morzsoljuk el a zsírral, majd öntsük hozzá a vizet, sót, szódabikarbónát és gyúrjunk belőle ruganyos tésztát.
  • Osszuk 8 részre, gyúrjuk mindegyiket gombóc formájúra, majd dobjuk be egy órára a hűtőbe.
  • Nyújtsuk ki a gombócokat kb. 2 mm vastagságúra, majd forró serpenyőben (én grillserpenyőben sütöttem, hogy ilyen szép csíkos legyen) pár perc alatt süssük meg mindkét felét.

A steakhez:

  • 1 db 4 cm vastagságú borjú hátszín szelet
  • olívaolaj
  • 1/2 ek. vaj


Elkészítés:
  • A húst mossuk meg, majd itassuk le róla a vizet. Kenjük be vékonyan olívaolajjal, majd fektessük forró, vastagfalú serpenyőbe és közepes lángon süssük 5 percig. Fordítsuk meg, dobjuk mellé a vajat és süssük a másik oldalát is 4-5 percig, majd egy perc alatt húscsipesz segítségével pirítsuk körbe a széleket.
  • Tegyük hőálló tálba és toljuk 10 percre 80°-ra előmelegített sütőbe.
  • Ha a hús megsült (átmelegedett), szedjük ki a sütőből, takarjuk le fóliával és hagyjuk 5-6 percig pihenni.


A szendvics összeállítása:
Szeleteljük 2 mm vastagságúra a hátszínt, halmozzunk 3-4 szeletet a piadinára, szórjunk rá rucolát, parmezánforgácsot és friss, édes paradicsomot, sózzuk, borsozzuk. Hajtsuk félbe a lepénykenyeret és burkoljuk be!! :))

Nem muszáj persze hátszínt pakolni a kenyérbe, lehet simán grillezett zöldségeket, sajtot, sonkát stb.



Megjegyzések

  1. Ùjra csodálatos fotók! De a médiumra sütött hús szeretete nem korfüggö. Mondhatom (kormonál fogva), hogy nálam ez már nem fog változni; egyszerüen nem tudom megenni, csak az átsütöttet. De mint tudjuk, ízlések és pofonok.. :) Attól függetlenül gyönyörü!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése