Medvehagymás tagliatelle hátszín steakkel
Szóval minden évben még március közepe tájékán elmegyünk a Bakonyba és szedünk egy adag medvehagymát. Nem túl sokat, mert megcsömörleni nem akarok, meg amúgy is csak kettőnknek készítem általában az adagokat. Karácsonyra szuper tésztakészítőt kaptam - eddig is volt, de a manuális tekerős, ami jelen pillanatban gazdát keres, akit érdekel, írjon nyugodtan kommentet és írok részleteket - , ami már gépesített cucc, tehát pikkpakk megvan a házi metélt, a rigatoni, vagy a spaghetti. Most már a hiperekben is tök könnyű jóféle húsokhoz jutni és ha szerencsénk van, lejárat előtt pár nappal igencsak jutányos áron szerezhetjük be. Így került a tészta mellé angus hátszín.
A tésztához:
20 dkg semolina, 2 tojás, 1 csokor medvehagyma finomra vágva
Elkészítés:
Öntsük egy tálba a semolinát, kotorjunk lyukat a közepébe, üssük bele a tojásokat és szórjuk bele a medvehagymát. Dolgozzuk össze, dagasszuk legalább 15 percen át, majd tegyük hűtőbe legalább fél órára pihenni.
Nyújtsuk ki kb. 1 mm vastagságúra, vágjuk megfelelő szélességűre, vagy formára.
Ha eljött az ideje, a tésztát pár perc alatt főzzük ki lobogó sós vízben.
A szószhoz:
25 dkg sárga rókagomba (vagy bármilyen erdei gomba, pl. kucsma, vagy vargánya), 1 ek. vaj, 1 ek. olívaolaj, 4-5 szál kakukkfű, só, bors
Elkészítés:
Dobjuk forró serpenyőbe a vajat, adjuk hozzá az olajat és a kakukkfüvet. Ha a vaj összeolvadt az olajjal, öntsük bele a rókagombát és nagy lángon pirítsuk meg pár perc alatt. Sózzuk és borsozzuk. (azért sózzuk utólag, hogy ne eresszen levet és ne főni kezdjen, hanem sülni)
A steakhez:
2 szép szelet hátszín, olívaolaj, füstölt maldon só, bors
Elkészítés:
Forrósítsunk fel egy vasserpenyőt füstölésig. A hússzeleteket kenjük be vékonyan olajjal, majd helyezzük a húsokat a serpenyőbe. Süssük mindkét oldalát 2-2 percig, majd szedjük egy tányérra, borsozzuk, sózzuk és hagyjuk pár percig pihenni. (mi medium szeretjük)
A találáshoz:
Keverjük össze a kifőtt tésztát a vajas-gombás szósszal, halmozzuk tányérba, majd helyezzünk rá egy szelet steaket. Szórjuk meg a húsok tetejét füstölt maldonnal.
Medvehagymam van de tesztst most nem ehetek... szarithato ez a teszta hosszu tavra?:p szuper csaladvaro recept!
VálaszTörlésNálam van belőle szárítva egy adag, pont azért, hogy "teszteljem". :)
VálaszTörlésA semolinát hogy keressem az Intersparban? Emlékeim szerint az búzadara-szerűség..
VálaszTörlésSzia Kriszti! Igen, búzadara-szerűség. Azt hiszem van Panzani - a lisztek, darák környékén - márkájú, de lehet mást is találsz ott. Talán a panzanira konkrétan semolina van írva.
VálaszTörlés